Snowboard

A snowboard az 1960-as években indult el világhódító útjára az Egyesült Államokból. A gördeszkát és a szörföt kedvelő fiatalok télen is akartak hódolni kedvenc sportjuknak. A sportszert, melyet a snowboard ősének tekintünk Sherman Poppen találta fel az 1960-as évek közepén a Michigan államban fekvő Muskegon városában, olyan módon, hogy a gyermekének próbált egy téli játékot fabrikálni. Fogott két gyermek sílécet és azokat egymáshoz rögzítette. Akkora sikere volt, hogy környék béli gyerekek mind ilyet szeretek volna. A neve „sunrfer” lett, a snow és a surfer szavakból. Később Sherman vízisíket csavarozott egymáshoz, amivel szintén nagy sikert aratott 1966 telén. Később több millió darabot adott el belőle. A snurfert tekintjük a snowboard ősének, ami azonban egy aránylag egyszerű konstrukció volt, egy vékony fa deszka, amiről még hiányoztak a kötések. Csak álló részek voltak a lapon jelölve, ezek mutatták, hogy hová is álljanak. Mivel ez a konstrukció nem volt elég stabil, a lap orrára egy kötelet kötöttek, a kötél másik végét pedig a kezükben fogták. 1968-tól már versenyek is rendeztek.
 Ettől kezdve sokan kezdték el fejleszteni a snowboard deszkákat, hiszen egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Megjelentek a kötések, itt már stabilan rögzítve voltak a lábak a snowboard deszkához. Gyártás technológiailag a snowboard sokat merített több sportból: gördeszkából, skateboardból, síből, szörfözésből, és snurfingből.
Dimitrije Milovich egy új alapanyag felhasználásával kezdet kísérletezni, a snowboard deszkákat üvegszövetből laminálta, ám ez az eljárás meg is maradt a kísérlet szintjén a
túlságosan drága előállítási ára miatt.
Később Tom Sims az egykori gördeszka világbajnok, és szörfdeszka-tervező továbbfejlesztette a winterstick féle snowboard üvegszövetes eljárást, famagos technikával ötvözte azt, s így megszületett a ma is használatos snowboard gyártási technológia, a famagos szendvics szerkezet. Az első deszkáját repülő banánnak hívta. Jeff Grell 1983-ban az első hátsó támasztós snowboard kötést tervezte, ez mai snowboard kötések előfutára volt.
A 70-es évek végén 80-as évek elején egyre több öltetett vettek át sí gyártástechnológiájából. A síléceknél használt szendvicsszerkezet felváltotta az addig uralkodó gördeszkához hasonlító felépítést, a snowboard élire hamarosan acélkantni is került. Természetesen a kötéseket is folyamatosan tökéletesítették, minden cég külön erre a célra kifejlesztett speciális cipőt is kínáltak.
A 90-es évek alatt az események felgyorsultak. A snowbord évről- évre egyre népszerűbb sport lett. Felfigyelt a snowboard-ra a média, jöttek a komolyabbnál komolyabb versenyek és a hatalmas szponzorok Ez magával hozta technológiai fejlődést óriási mértékét. Minden évben újítások sora jelenik meg a piacon kapható márkák között. Jó példa erre, hogy a Head cég mára már a Formula 1-ben is használt KERS technológiát is alkalmazza a sílécek és a snowboard deszkák bizonyos modelljeiben. A snowboard az extrém sportokat kedvelő fiatalok körében egyre nagyobb teret hódított és hódít a mai napig is méltán magának.
 

Találat szűkítő

Márka
  1. Burton (12)
  2. Atomic (9)
  3. F2 (3)
  4. Head (18)
Síléc méret
  1. 108 (1)
  2. 118 (1)
  3. 128 (1)
  4. 147 (6)
  5. 154 (2)
  6. 156 Wide (1)
  7. 157 (2)
  8. 98 (1)
  9. 135 (1)
  10. 138 (2)
  11. 139 (1)
  12. 142 (3)
  13. 143 (5)
  14. 144 (2)
  15. 146 (1)
  16. 147 (2)
  17. 148 (2)
  18. 149 (1)
  19. 152 (4)
  20. 153 (5)
  21. 155 (4)
  22. 156 (6)
  23. 158 (3)
  24. 159 (4)
  25. 159 (1)
  26. 160 (2)
  27. 162 (2)
  28. 163 (2)
  29. 164 (2)
Típus
Célcsoport
  1. Férfi (23)
  2. Gyerek (1)
  3. Női (18)