Kerékpározni nagyszerű dolog! Vidéki utakon, a hegyekben, gyönyörű helyeken tekerhetünk, mélyen beszívhatjuk a friss levegőt, ami jótékonyan hat testre és lélekre egyaránt. Ha mindennapi közlekedési eszközként, városban tekerünk és közben nap mint nap az autók által kibocsátott kipufogógázt lélegezzük be, már szükséges gondoskodnunk egészségünk védelméről egy speciális kerékpáros maszkkal.

Évente megközelítőleg hétmillió ember hal meg a világon a légszennyezettség következtében – ez a szám a dohányzás miatti korai halálozással egyezik meg.

Hazánkban lakosságarányosan kétszer-háromszor annyian halnak meg a légszennyezés miatt, mint a környező országokban, amelynek elsősorban az az oka, hogy Magyarország egy medencében fekszik, hegyek veszik körül és sokszor van szélcsend. Amikor kerékpárra pattan, ez mindig jusson eszébe!

Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy milyen egészségügyi kockázatai lehetnek a rossz levegőnek a kinti sportolás, kerékpározás közben, és miként tudjuk csökkenteni a ránk leselkedő veszélyt. A füst mellett a levegőben található különböző gázok is ártalmasak az egészségre, ilyen a kén-dioxid, a nitrogén-­dioxid, ózon és a szén-monoxid. A kis részecskeméretű szálló por nemcsak a tüdőbe, hanem a véráramba is bekerül, így okozhat elváltozásokat a tüdőben, az erekben vagy akár a szívben.

A levegőben lévő részecskék egy része elég nagy ahhoz, hogy befogják őket az orrszőrszálak és a torok hátsó részén található nyálkahártya. A kisebb részecskék túljutnak az orrszőrzeten és a torok nyálkahártyáján, és bejutnak a tüdőbe és a véráramba. Ezek a részecskék a benzinben használt rákkeltő vegyszereket (benzol, pirén stb.) is a vérbe vihetik.

A szén- és fatüzelés, a benzin- és dízelüzemű járművek, sajnálatos módon, továbbra is egészségre káros szintre emelik a levegő szennyezettségét, ami Budapestre többszörösen is igaz.

Szennyezett levegőben nem kedvező az aktív mozgás, kerékpározás speciális védelem nélkül.  A láthatatlan, de jelen lévő, ártalmas anyagokat is belélegezzük, sportolás közben pedig nagyobb tüdőtartalékot mozgósítunk, és mélyebben, gyakrabban lélegzünk, aminek következtében jobban és mélyebbre jutnak le a tüdőbe a károsító anyagok. Ilyen körülmények között a teljesítmény is romlik, mivel nem tiszta oxigén kerül a szervezetbe, ami miatt az izmok sem tudnak megfelelően dolgozni, és egészségünket is veszélyeztetjük vele.

Ebben nyújt segítséget az 1993-ban alapított Respro® (UK) cég, amely vezető szerepet játszik a városi környezet káros légszennyezésének kivédésében. A Respro több mint 26 országba szállít kerékpáros maszkokat. A Respro® kerékpáros maszkok gyártásakor minőségi anyagokat és korszerű technológiát alkalmaznak. Környezeti megfigyelésekkel és jelentős kutatásokkal azonosítják a problémákat és fejlesztik a kerékpáros maszkokat, hogy még jobban megfeleljenek a felhasználói igényeknek és a kor kihívásainak. A Respro® kerékpáros maszkokat több mint 20 éve gyártják és forgalmazzák, folyamatosan kiérdemelve az „eredeti és a legjobb” címet. Egyre nagyobb az igény a kerékpáros maszkokra, mivel növekszik a városi környezetben a szennyezés elleni védelem igénye. Az egész világon tapasztalható a légszennyezettség növekedése, emiatt a levegő minőségének tudatos javítása és az ellene való védekezés is állandó és fontos téma.

A kerékpáros maszk kiválasztásakor a következő kérdésekre keressük a választ:

Mennyire zárja le az arcot? Mennyire hatékony az alkalmazott szűrőanyag? Milyen környezetben fogjuk használni?

A kerékpáros maszk megfelelő működéséhez el kell zárnia az orrot és a szájat a külső környezettől. A belélegzett levegőnek át kell haladnia a szűrőanyagon, hogy a gáz vagy gőz molekulák fizikai befogásával megszüntesse a szennyezést. Minden Respro kerékpáros maszk tartalmaz egy cserélhető szűrőt, amely vagy városi, vagy vidéki környezethez lett kialakítva. A környezettől függően fel kell mérnie a szükséges szűrő típusát. A City ™ szűrőt főként városi környezetben való használatra tervezték, a Sportsta ™ szűrőt pedig vidékihez.

Annak érdekében, hogy a kerékpáros maszk használata ne legyen kellemetlen, elengedhetetlen, hogy lehetővé tegye a szabad légzés áramlását, és ne hozzon létre sem nyomásesést, sem ellennyomást. Hőt, szén-dioxidot és vízgőzt, a kilélegzett levegő három összetevőjét ki kell üríteni a kerékpáros maszkból, készen állva a következő belégzésre. A Respro kerékpáros maszkok kilégző szelepekkel vannak felszerelve, melyek a fent leírtak okán, elengedhetetlen alkotóelem. A Respro® kerékpáros maszkok szelepeit a fenti hatások csökkentésére vagy teljes megszüntetésére tervezték. Három különböző típusú szeleppel kaphatóak a Respro kerékpáros maszkok:

  • A Techno ™ szelep, amely hőt, vízgőzt és C02-t enged ki a maszkból,
  • Powa ™, vagy Sports szelep a kerékpáros maszk szelepeinek légáramlási sebességével foglalkozik, vagyis a lehető legkevesebb ellenállású kilégzéssel és a maximális kapacitású légáramlással sportolás közben,
  • Techno Plus vagy Elite Powa ™ szelep egyesíti a Techno ™ és a Powa ™ szelep pozitiv tulajdonságait.

A maszk orr részénél található egy orrcsipesz, amely létfontosságú elem, mivel ennek segítségével illeszkedik kerékpáros maszk minden arcformához illetve, ezzel lehet lezárni a maszkot. Amennyiben ez nem sikerül, nem illeszkedik pontosan a kerékpáros maszk az archoz, akkor a szűretlen levegő átjuthat a maszk oldalain és a bejut a légzőrendszerbe. A kerékpáros maszkok neoprén anyagból készülnek, ezért rugalmasak és lehetővé teszi a maszkok számára, hogy könnyen alkalmazkodjanak a különböző arcformákhoz és, lezárják az arcot, jó tömítést és kényelmes illeszkedést biztosítanak. Az „egy méret mindenkinek” kerékpáros maszk mindig rosszul illeszkedik és így hatástalan. Ezért a Respro® 3 méretet kínál kerékpáros maszkválasztékában, amiben mindenki megtalálja a számára tökéleteset.

Mit tehet a légszennyezés ellen? – Közlekedjen kerékpárral, és szerezzen be egy kerékpáros maszkot.

Tovább
Szűrő
Rendezés
Webshop ár 5 490 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Webshop ár 5 490 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Webshop ár 5 490 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Webshop ár 22 990 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Webshop ár 16 990 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Webshop ár 13 990 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Nincs készleten
Webshop ár 8 990 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Webshop ár 8 500 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Webshop ár 10 500 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Webshop ár 16 990 Ft
ÁFÁ-val, Szállítási költségek nélkül
Iratkozz fel a hírlevelünkre
Ne maradj le az akciókról és újdonságokról!
OK
Rokon sport hírlevél
Az oldal sütiket használ. Az oldal harmadik féltől származó szoftvereket is használ