Egy győzelem története.

Egy győzelem története. Előnézeti kép
Éppen rákezdett a havazás Finkenbergben, amikor 17 óra körül megérkeztünk. Estére pedig már fehér színben pompázott a Ziller völgy nagy része. A tavaszias október végi Budapestről kiszakadva, 800 kilométerrel távolabb igazi téli környezet fogadott bennünket....

És nem is csak rákezdett, hanem hipp-hopp olyan lavinaveszélyes területek alakultak ki szerte az utakon, illetve a sípályán, hogy az első sínapon a szállásunkon rekedtünk.

Ez volt az első ilyen alkalom, mióta Hintertuxot látogatjuk. Hirtelen nem is tudtuk, mit csináljunk. Furcsa helyzet ez, előttünk magasodnak a gyönyörű síelésre, snowboardozásra csábító hófödte hegyek, nekünk mégis másféle program után kell néznünk. 

Naná, hogy beindult a hócsata. És végre alaposabban felfedezhettük szálláshelyünkön kanyargó dimbes-dombos utcákat. A buszvezetőink, Attila és István pedig alaposan kipihenhették az előző napi hosszú út fáradalmait.

A következő két nap viszont képes volt feledtetni az első napi szomorúságunkat. Tiszta Ég alatt, gyönyörű napsütésben, ragyogó pályákon száguldozhattunk pályazárásig.

Szokásokhoz híven idén is megrendezésre került a sí és snowboard amatőr óriásműlesikló verseny, ami minden évben egy izgalmas program, még ha nem is olyan meredek lejtőn kerülnek kitűzésre a versenyzésre kijelölt pálya kapui. De mégiscsak kapuk vannak, amiket szabályosan kell kikerülni, és nem mindegy ám, hogy milyen sebességet választunk hozzá. Ilyenkor aztán lehet gyakorolni az ívhúzást vagy éppen a kádba siklás tudományát. 

A sok csodálatos élmény mellett minden hintertuxi túráról marad valami kiemelkedően emlékezetes pillanat, amiről érdemes írni. Most számomra az volt, amikor Ifj Csongrády László sportbarátunk sajnálkozva ugyan de elutasította a snowboard versenyen való indulását, mivel Neki a pályához tartozó lifttel nagyon nehéz a feljutás. Amit megértettünk, hisz Lackó nem olyan régen kezdett bele a snowboardozásba, és az a lift még a harcedzett snowboardosokat is képes megviccelni a néha tükör jeges, hepe-hupás felfelé vezető úton. Így aztán sajnálkozva ugyan, de nyugtáztuk a vesenytől való távolmaradását.

Ám Lackó bebizonyította, hogy a bátor az az ember, aki legyőzi a félelmét; gondolkozott néhány órát, aztán este odajött, hogy ő mégiscsak megpróbál felkecmeregni azon a liften, és bizony Ő elindulna azon a versenyen. Nagy dolog ez egy "kisembertől" és példamutató a "nagyembereknek", és elszántsága meghozta a gyümölcsét. Nemhogy feljutott a hegyre, de a korosztálya snowboard versenyét meg is nyerte, hatalmas diadalt aratva ezzel. Nem csak a snowboard, hanem a lélek csatájának versenyét is megnyerte. :-)

Másik "gyerekünk", Anna pedig sílécével aratott sikert a korosztályos versenyen, gratulálunk Neki!

Köszönjük a részvételt mindenkinek!

 

E sorokat már a soron következő hintertuxi túra előtt néhány nappal írom. Ezúton is szeretnék búcsúzni a barátunktól, aki hosszú évek óta szállított bennünket belföldi és külföldi túráink és kaladjaink helyszíneire.

Aki magatartásával és hozzáállásával méltán vívta ki a legkedvesebb és leg szolgálatkészebb buszvezető címet, melyet sok minden más közösség mellett a Rokon Sport munkatársainál is kiérdemelt.

Jó szívvel gondolunk Rád, nyugodj békében, Bartos Attila!

 

                          

 

HL

 

Képgaléria, 1/90 Kép
Képgaléria, 2/90 Kép
Képgaléria, 3/90 Kép
Képgaléria, 4/90 Kép
Képgaléria, 5/90 Kép
Képgaléria, 6/90 Kép
Képgaléria, 7/90 Kép
Képgaléria, 8/90 Kép
Képgaléria, 9/90 Kép
Képgaléria, 10/90 Kép
Képgaléria, 11/90 Kép
Képgaléria, 12/90 Kép
Képgaléria, 13/90 Kép
Képgaléria, 14/90 Kép
Képgaléria, 15/90 Kép
Képgaléria, 16/90 Kép
Képgaléria, 17/90 Kép
Képgaléria, 18/90 Kép
Képgaléria, 19/90 Kép
Képgaléria, 20/90 Kép
Képgaléria, 21/90 Kép
Képgaléria, 22/90 Kép
Képgaléria, 23/90 Kép
Képgaléria, 24/90 Kép
Képgaléria, 25/90 Kép
Képgaléria, 26/90 Kép
Képgaléria, 27/90 Kép
Képgaléria, 28/90 Kép
Képgaléria, 29/90 Kép
Képgaléria, 30/90 Kép
Képgaléria, 31/90 Kép
Képgaléria, 32/90 Kép
Képgaléria, 33/90 Kép
Képgaléria, 34/90 Kép
Képgaléria, 35/90 Kép
Képgaléria, 36/90 Kép
Képgaléria, 37/90 Kép
Képgaléria, 38/90 Kép
Képgaléria, 39/90 Kép
Képgaléria, 40/90 Kép
Képgaléria, 41/90 Kép
Képgaléria, 42/90 Kép
Képgaléria, 43/90 Kép
Képgaléria, 44/90 Kép
Képgaléria, 45/90 Kép
Képgaléria, 46/90 Kép
Képgaléria, 47/90 Kép
Képgaléria, 48/90 Kép
Képgaléria, 49/90 Kép
Képgaléria, 50/90 Kép
Képgaléria, 51/90 Kép
Képgaléria, 52/90 Kép
Képgaléria, 53/90 Kép
Képgaléria, 54/90 Kép
Képgaléria, 55/90 Kép
Képgaléria, 56/90 Kép
Képgaléria, 57/90 Kép
Képgaléria, 58/90 Kép
Képgaléria, 59/90 Kép
Képgaléria, 60/90 Kép
Képgaléria, 61/90 Kép
Képgaléria, 62/90 Kép
Képgaléria, 63/90 Kép
Képgaléria, 64/90 Kép
Képgaléria, 65/90 Kép
Képgaléria, 66/90 Kép
Képgaléria, 67/90 Kép
Képgaléria, 68/90 Kép
Képgaléria, 69/90 Kép
Képgaléria, 70/90 Kép
Képgaléria, 71/90 Kép
Képgaléria, 72/90 Kép
Képgaléria, 73/90 Kép
Képgaléria, 74/90 Kép
Képgaléria, 75/90 Kép
Képgaléria, 76/90 Kép
Képgaléria, 77/90 Kép
Képgaléria, 78/90 Kép
Képgaléria, 79/90 Kép
Képgaléria, 80/90 Kép
Képgaléria, 81/90 Kép
Képgaléria, 82/90 Kép
Képgaléria, 83/90 Kép
Képgaléria, 84/90 Kép
Képgaléria, 85/90 Kép
Képgaléria, 86/90 Kép
Képgaléria, 87/90 Kép
Képgaléria, 88/90 Kép
Képgaléria, 89/90 Kép
Képgaléria, 90/90 Kép
Iratkozz fel a hírlevelünkre
Ne maradj le az akciókról és újdonságokról!
OK
Rokon sport hírlevél
Az oldal sütiket használ. A sütik célja a felhasználói élmény fokozása, a webhely forgalmának elemzése és személyre szabott tartalom szolgáltatása
Adatkezelési beállítások