Már a hazafelé úton, de még Ausztriában Rohonczi Józsi buszvezető barátunk megkérdezte, hogy értékelem az idei hintertuxi síelésünket. Ott egy kissé röviden, de most bővebben kifejtve válaszolok Neked, Józsikám;
Síelésre csak a legfanatikusabb emberek készülnek kora ősszel, pláne, ha olyan meleg időjárás uralkodik, mint idén októberben. Sokak fejében félig még a nyári nyaralás emlékei sorakoznak, és nehezen tudják magukat elképzelni sípályán, mások pedig a szürkésebb őszi nappalok, és a közelgő téltől szorongva kissé passzívabb életmódra váltanak. Azonban létezik egy olyan sportember típus, aki még a nyári kánikulában is ezen a téli szezonnyitó túrán fantáziálgat, és alig várja, hogy felüljön a Rokon Sport október végén induló hintertuxi gleccsersíző autóbusz járatára.
Megtiszteltetés olyan sportemberek társaságában utazni, mint Dús Ernő, Nagy István, és Minya László, akik évről-évre a legstabilabb tartópillérei társas kirándulásainknak. Remek társaság gyűlt köréjük idén is, kedves kis csapat, akik hegyi levegőre vágyva érkeztek meg október 30-án finkenbergi szállásukra. A szokásos közös vacsora, és a hozott, valamint helyi nedűk elfogyasztása mellett jókat beszélgetve készültünk fejben már a másnapra.
Reggel nyolckor aztán kezdődhetett is a várva-várt hegyi kaland, buszra pattantunk, és irány a síközpont. Kezdetét vette az igazi testet-lelket igénybe vevő megmérettetés. Ugyebár a szállásunk 800 méter fölött fekszik Finkenbergben, a hintertuxi állomás majdnem 1300-on, és a szuper síliftekkel kb 20 perc alatt jutunk fel 3288 méterre. Ez nemcsak a szervezet számára hatalmas kihívás egy tsz felett 105 méteren élő budapesti ember számára, hanem lelkileg is megfelelően trenírozva kell lennie a mindennapi fel-le ingázáshoz. A síelés egyébként is sok izmot megmozgató, (kellemesen) fárasztó sport, ha mindezt 3000 m körül űzzük, ahol sokkal több levegővételre van szükségünk, és a vérünk oxigénellátottsága is jóval csekélyebb, az gyorsabban használja el testünket. Pláne, ha olyan köd uralkodik, mint az első napunkon. Ilyenkor a szédülés is sokaknál előjön. Na ez volt ám az igazi kaland, hatalmas próbatétel. Menned kell, mert síelni jöttél, nem állhatsz meg, pedig de jó lenne egy jót aludni. Jó néhány ásitozó, levert embert láttam a hegyen, akik az egyébként szokásos első napi akklimatizáció mellett most a köddel is birokra kellett, hogy keljenek.
Jómagam is küzdöttem az elemekkel, de ettől volt ez igazán szép. Nem véletlenül jönnek ide a világ minden tájékáról síversenyzők, illetve egyéb sportok edzőtáborozói; az oxigénnel gyérebben ellátott magasság nem hat mindenkire ugyanúgy, és a megszokási idő is eltérhet, ám ezek a körülmények odafigyelve a fokozatosságra, mindenképpen növelhetik a vitálkapacitásunkat és a kondíciónkat.
És egy ilyen helyzetben ködben síelni még nehezebb, hisz nem látod a pályát, nem tudod mikor kerül alád egy jégfolt vagy egy bucka. Na ilyenkor van szükséged minden sítudásodra, és az erőnlétedre. De megcsináltuk. Nehezebb volt, de megcsináltuk. A nap végén megkérdeztem a sítársakat, és senki sem élete legjobb síeléséről számolt be, de az biztos, hogy nagyon sokat fejlődött.
És aki dudás akar lenni...másnap és harmadnap fantasztikusan gyönyörű időnk volt. Sütött a Nap, láttuk a sípályákat, hát kell ennnél több? Ezt a két napot kaptuk ajándékba az első napiért cserébe, és megérte! Részt vettünk ismét a síversenyen, ami a tavalyihoz képest sokkal rendezetttebben zajlott, így gyakorolhattuk egy picit a tűzött kapus, "kötelező kanyarodós" síelést is, ami valljuk meg, nagy mértékben segít közelebb kerülni a helyes carvingtechnikához. Közben persze teszteltük a Head V-Shape és Supershape, valamint az Elan Amphibio síléceit, általában Atomic, Head és Nordica sícipővel a lábainkon.
Összességében Tux hozta, amit elvárunk tőle; nehézséget és vidámságot, megmérettetést és megdicsőülést. Együtt egy klassz csapattal, kiváló társaságban.
Jó volt Veled kártyázni esténként, Józsi, Hannát öröm volt látni, ahogy snowboardjával suhan hatalmas sebességgel a járhatatlan pályán kívüli részeken, Viszlay Zsuzsi az egyik legvagányabb csaj, hiszen amikor a fiúk a könnyebb pályrészek felé vették az irányt, Ő jeges, meredeken síelt le, Nagy István megint nagyot nőtt sportemberként és életfilozófiájával a szememben, Tóth Peti és Domi kiváló sítársnak bizonyultak az egynaposok után most egy hosszabb sítúrán is, Anikó és Gergő síversenyen elindulásáról jövőre sem mondok le, Ernőnek és Lacinak tiszteletem, hogy ennyire szerelmesek tudnak lenni a síelésbe, Ivettnek köszönöm, hogy egy sportőrült csaj, KisBének meg hogy szembenézett a nehézségekkel, és megszerette a síelést.
Remélem, jövőre is találkozunk!
HL
